Magyar Klub - Hungarian Club Woking

Morócz Adrienn és Boribon ellátogatott a wokingi Magyar Klubba

A wokingi Magyar Klub családjai nagy várakozással készültek a június 23-ai Boribon gyermekkoncertre.

A fiatal, de annál tehetségesebb Mórocz Adrienn elhozta Angliába és éltre keltette Boribon Muzsikál c. albumának vidám és kedves dalait. Annipanni szerepébe bújva és Boribon mackóval karöltve fakadt dalra, betekintést nyújtva a két jóbarát közös időtöltésébe, élményteljes mindennapjaiba. A vidám és játékos hangulatú gyermekkoncert a közönséget megmozgatva felejthetetlen élményt nyújtott a 0-8 éves korosztály és szüleik számára.

Koch Krisztina Katalin, a rendezvény egyik főszervezője elmondta, hogy "Adrienn hihetelen személyes varázsa és gyönyörű hangja áthatotta a közönséget. Fantasztikus érzés volt látni azt, hogy a gyerekek örömteljesen énekeltek, felszabadultan mozogtak a zenére és boldogan simogatták a gyermek nagyságú bábokat."

A koncert előtt a családok személyesen is találkozhattak az énekesnővel, majd a CD-k dedikálására is sor került. Az előadás után a gyermekek ingyen hotdogot és üdítőt kaptak, az szülők pedig szabadon beszélgethettek a gyönyörű napsütésben, míg a gyerekek a kertben játszottak. A büfé a magyar nyár ízeit ajánlotta: gyorsan fogyott a lángos, a fasírozottak, palacsinták, pogácsák, zserbók, torták és még sorolhatnánk a sok finomság listáját amelyek mind a magyar háziasszonyok konyhaművészetéről tettek tanúvallomást.

Az öt éves Johnson Hanna távozáskor felsóhajtott: "Bárcsak mindennap Boribon-nap lenne!"

Popular children's character visits the Hungarian community

For the young children at the Hungarian Club Woking Saturday, 23rd June was a remarkable day to remember. Their iconic book character, Boribon the walking and talking cuddly teddy bear, visited them in the church hall at St. Hugh's of Lincoln in Knaphill.

This winsome bear was the heart and soul of the eventful show, which was performed by a well-known Hungarian actress, Adrienn Morócz.

The artist staged lovable melodies and lyrics with the help of Boribon and his puppet friends. The audience was able to sing and dance along with the puppet figures and they had the opportunity to pat them.

The hair-splitting excitement, the singing and dancing almost blew off the roof of the hall. Mouthwatering homemade cakes and refreshments were awaiting the excited crowd of about 100 people with free hotdogs for the children. This inspiring afternoon ended with the chance to meet the singer in person and to get the children's CDs signed. Hannah Johnson (5), a bilingual pupil from Knaphill exclaimed after the show with a big smile on her face: 'I wish everyday was a Boribon day!'.

 

 

BORIBON MUZSIKÁL

GYERMEKKONCERT A

MAGYAR KLUBBAN

2012. JÚNIUS 23-ÁN



Válaszold meg a következő kérdéseket és legyél a hat szerencsés győztes egyike!

Nyerj egy gyermekbelépőt egy felnőtt kísérővel a Stage In London és a Magyar Klub Woking szervezésében megrendezésre kerülő 2012. Június 23-24-ei Boribon muzsikál gyermekkoncertre!

Helyszínek: London (Morden és Islington), Woking, Bristol


1. Ki írta a Boribon muzsikál dalok szövegeit?

2. Ki énekli a dalokat?

3. Melyik évben nyerte el a lemez az “Év Gyermekalbuma” címet?


A helyes válaszokat a magyarokklubja@gmail.com e-mail címre várjuk 2012. május 31-ig a választott koncerthelyszín megjelölésével.

 

           A fiatal, de annál tehetségesebb Mórocz Adrienn elhozza Angliába és éltre kelti Boribon Muzsikál c. albumának dalait. A vidám dalok szövegét a népszerű Kockásfülű nyúl megihletője és a Boribon mesekönyvsorozat alkotója, Marék Veronika írta, zenéjüket Tallér Zsófia, Fonogram díjas zeneszerző komponálta.

A Színház és Filmművészeti Egyetem idén végzős Köztársasági Ösztöndíjas hallgatója belebújik Annipanni szerepébe és játékmackójával, az emberi tulajdonságokkal felruházott Boribonnal karöltve fakad dalra. A koncerten hallható lesz a népszerű Annipanni tánca, a Boribon focizik, a Buborékfújó, a Házikó, a Homokvár, A pillangó, az Édes ének és a többi kedves dal is melyek betekintést nyújtanak a két jóbarát közös időtöltésébe, élményteljes mindennapjaiba. A vidám és játékos hangulatú gyermekkoncert a közönséget megmozgatva felejthetetlen élményt nyújt a 0-8 éves korosztály számára.

A Boribon gyermekkoncert 2012. június 23-án 11 órától kerül megrendezésre wokingi Magyar Klubban. A koncert elött 10:30-tól a gyerekek személyesen is találkozhatnak az énekesnővel és lehetőség lesz a dedikált CD-k megvásárlására. Jegyek £6/gyermek egy kisérővel áron elővételben igényelhetőek a Magyar Klub Woking e-mail címén (magyarokklubja@gmail.com) illetve a foglalkozások alatt. A jegyek ára a koncert napján: £7/gyermek egy felnőtt kísérővel. Minden érdeklődőt sok szeretettel várnak a Szervezők!

 

This free website was made using Yola.

No HTML skills required. Build your website in minutes.

Go to www.yola.com and sign up today!

Make a free website with Yola