Magyar Klub - Hungarian Club Woking

Nagyon szép és eseményekben gazdag 2012-es év áll mögöttünk. Köszönjük Nektek, hogy aktív résztvételetekkel, hozzájárulásotokkal és támogatásotokkal létrejött ez a közösség, illetve Anglia szerte ismertté váltunk, jó hírnevünk messze eljutott! Reméljük, hogy továbbra is része lesztek a Klubnak és visszavárunk Benneteket a 2013-as esztendőben is.

Mi is vár rátok a Magyar Klubban 2013. január 12-étől!

Felnőtteknek:

  • Magyar, mint idegen nyelv tanfolyam

  • Angol emelt szintű kezdő–középhaladó tanfolyam magyar anyanyelvű szakoktatóval

  • Angol haladó–felsőfokú nyelvtanfolyam angol anyanyelvű szakoktatóval.

Családoknak:

  • 18 klubnapos foglalkozás, ebből 3 családi kirándulás.

  • Legalább két nagy esemény szervezése. Gyermekeknek szóló rendezvény június 22-én Magyarországról meghívott előadóval, illetve Télapóval való találkozás december 7-én.

  • A Magyarok Angliai Országos Szövetsége felkérte a Klubunkat, hogy március 10-én a londoni Szent István Házban adjon elő egy műsort a március 15-ei nemzeti ünnepünkre való megemlékezés végett. Kérjük, hogy jelezzétek, ki tud részt venni a műsor előadásában. A cserkészeink január 12-étől kezdik el a műsorunk próbáját de kisebb gyerekek résztvételére is számítunk!

  • Legalább 3 mamás vacsora

  • Színházi előadásokra, koncertekre kedvezményes jegyvásárlás a Klubon keresztül, csoportos felutazás a programokra.

  • A Magyar Nagykövetség és a Magyar Kulturális Központ által szervezett programokról értesítés küldése.

  • Újdonság! Néptáncfoglalkozás gyerekeknek! Bemutató foglalkozás január 12-én délután 4 órától.

Cserkészet:

  • Cserkészeink várják a 6 év feletti gyerekeket és lelkes felnőtteket, hogy bekapcsolódjanak a Farkas őrs munkájába és a magyar cserkészetet Angliában terjesszék, bővítsék.

  • Egy hosszú hétvégés sátras táborozás New Forestbe vagy Brownsea szigeten (Poole), ahonnét a cserkészet elindult.

  • A nagyobbak és lelkes felnőttek kiképzése őrsvezetőknek, csapatvezetőknek.

Mint látjátok, a Magyar Klub rohamosa bővíti az általa nyújtott szolgáltatásokat, így a nevünket is bővítenünk kellett, hogy tükrözze azt, amit kínálunk. 2013. januárjától “Wokingi Magyar Klub, Nyelviskola és Cserkészet” lesz a hivatalos nevünk, de a Magyar Klub nevet, mint rövidítést továbbra is használjuk az egyszerűség kedvéért.


We’re happy to say that we can look back on a wonderful and eventful 2012. We thank you that with your active participation, contribution and support, this community was able to come to life. We are also grateful that we’ve become known all over England, and our good reputation has spread across the country. We hope that you continue to be part of the club and we look forward to seeing you in 2013 too.

We were planning to draw up a summary of the highlights of 2012, but we realised that the list of events in the club’s life would be so long that you might not even be able to read it through! Instead, we are inviting you to take a look at the pictures on out Facebook-page and check out our website for a summary of the past year.

And now, get your calendars and take notes of what awaits you in the Hungarian Club from 12th January 2013.

 

We guarantee:

Adults:

·         Hungarian as a foreign language course

·         English (nearly new beginner and intermediate) course with a native Hungarian qualified teacher

·         English advanced course with a native English qualified teacher

 

Families:

·         18 days of club sessions, including 3 family trips.

·         At least 2 major events: children’s show on 22 June with performers arriving from Hungary, and a visit from Father Christmas on 7 December.

·         The National Federation of Hungarians in England have invited out club to give a performance on 10 March at St Stephen House in London, in remembrance of our 15th March National Holiday. Please let us know if you are able to participate in the programme. Our scouts will begin rehearsing their show on 12 January, but younger children are also welcome to take part.

·         At least 3 dinners with the mums.

·         Discounted tickets through the club to theatre shows, concerts, and joint trip to these events.

·         Information about programmes organised by the Hungarian Embassy and the Hungarian Cultural Centre.

·         New!! Folk dance sessions for children! Trial lesson on 12 January from 4 pm.

 

Scouting:

·         Our scouts are inviting children aged 6 and over and enthusiastic adults to join in with the work of the Farkas-group and help expand and spread the activity of Hungarian Scouting in England.

·         A long weekend camping in the New Forest or Brownsea island (Poole, where scouting originally started.

·         Training of the older children and keen adults into group leaders.

 

As you can see, The Hungarian Club has rapidly expanded its services. Therefore we have had to change our name too, so it reflects what we can actually offer. From January 2013 our official name is:  “Hungarian Club, Language School and Scouting Woking”, but we will be using the term “Hungarian Club” too to keep things simple.

 Változások 2013. január 12-től a Magyar Klubban:

1. Bérlet vásárlása
2. Alkalmankénti belépés
3. Munkatársakat keresünk
4. Nyelvtanfolyamok: magyar, angol kezdő és angol középhaladó


1. 2013. január 1-12. között lehetőség lesz a negyedéves (január-március) bérlet megvásárlására £6/fő (gyermek vagy felnőtt/negyedév). Ez egy három fős család esetében £18/negyedév.
Ennek fejében hivatalosan a Klub tagjává váltok. A tagoknak a következőket biztosítjuk DÍJMENTESEN:
-
tagsági kártya adása,
-
ingyenes belépés az adott időszakra vonatkozó klubfoglalkozásokra, kirándulásokra, és ezeken belül a kézműves órákra, cserkészfoglalkozásokra, játékos nyelvi fejlesztőre, és szabad játékra,
- jelszóval védett új honlapunkra való belépés joga
, az azon lévő információkhoz, a tananyaghoz és oktatási segédanyagokhoz való hozzáférés,
-
könyvkölcsönzés könyvtárunkból, a könyvtári lista elérése a honlapunkon keresztül,
-
júniusi és decemberi külsősök részére is nyitott rendezvényeinkre (gyermekkoncert, magyarországi előadók műsora, Télapó ünnepség) való kedvezményes belépő,
-
kiránduláson, hölgyes/anyukás/mamás vacsorákon való résztvétel.

Ezt az összeget visszaforgatjuk a gyerekek oktatásának fejlesztésére, ebből fedezzük a terembérletet, a biztosítást és a foglalkozásokon felhasznált alapanyagok, oktatási anyagok költségeit.

2. Nem tagoknak, alkalmi látogatóknak a belépő a foglalkozásokra £2/fő (gyermek vagy felnőtt)/foglalkozás.
- INGYENES annak a szülőnek a belépés, aki sütemény készítésével vagy a büfében történő kiszolgálással a büfé munkáját támogatja,

- KEDVEZMÉNYES a belépő azoknak a családoknak, akiknél legalább az egyik szülő önkéntes munkájával, szakértelmével a Magyar Klub, Nyelviskola és Cserkészetet támogatja, illetve foglalkozást tart.

Kérjük, ezen szándékotokat legalább két héttel a foglalkozás előtt már jelezzétek, hiszen össze kell hangolnunk a klubnap minden részletét.

3. Munkatársakat keresünk önkéntes alapon a következő területekre:
-
Büfés kiszolgálót Kati segítésére (a klubfoglalkozások alatt 1 vagy 2 órára) és a kiszolgálás folyamatosságát biztosítva.
-
Marketinges/PR szakembert (hetente 1 óra elfoglaltság)

- Szakembert a social media heti egyszeri frissítéséhez (heti 1 óra elfoglaltság)
- Cserkész csapatunkba vezetőket, segítőket (2 óra a foglalkozások alatt)

- Pályázatok figyelésében és azok megírásában tapasztalt munkatársakat

- Anyagaink angol nyelvű fordításához munkatársat (átlag heti max 1 óra elfoglaltság).
Cserébe szívesen adunk angol nyelvű referenciát munkavállaláshoz
!

4. Még lehet jelentkezni a januártól induló kiscsoportos angol nyelvtanfolyamainkra (emelt szintű kezdő/középhaladó, illetve haladó/felsőfokú). Kérjük, hogy terjesszétek ismerősi köreitekben. Bármilyen nemzetiségű részt vehet. Írjatok, és szívesen küldünk tájékoztatót!

Changes at the Hungarian Club from the 12th January 2013:

1. Passes

2. Occasional entry/visitors

3. Helpers/Volunteers

4. Language courses: Hungarian, English beginner and intermediate

 

1. Between 1-12 January 2013 there will be an opportunity to purchase a 3-months pass (January-March) for £6/person ( adult or child/ 3 months).  This means £18/3 months in the case of a 3-member family.

This will make you an official club-member. We provide our club-members

FREE OF CHARGE with:

- Members’ card,

- Free entry to club sessions and trips in that 3-month period, including handicraft activities, scouts, playful language development lessons and free play,

- Entry to our password-protected new website, access to its information, news and language teaching materials,

- Access to our lending-library, ability to check its book-list through the web

- Discounted tickets to our open events in June and December (children’s concerts, performers invited from Hungary, meeting Father Christmas)

- Participation in our trips and ladies’ dinners,

The amount raised through the sale of our 3-months passes will be used to cover the cost of children’s educational development, hire fees, insurances and teaching materials.

 

2. Non-club members, visitors: entry fee is £2/person (child or adult/session)

-FREE entry to those parents who provide cakes for our buffet or helps running the buffet-service

- DISCOUNTED entry to those families where at least one parent supports the Hungarian Club, Language School and Scouting Woking with their expertise or volunteer work or runs a session.

We ask you to let us know your intention to help at least 2 weeks prior to the club‘s activity day, as we need to co-ordinate the details of that day.

3. We’re looking for volunteers in the following fields:

- Buffet-staff to assist Kati during the club sessions (1-2 hours) and to provide continuous service

- Marketing/PR professional (1-2 hours of work/week)

- Social media expert to refresh our activity once a week (1 hour/week)

- Leaders and helpers in our Scouts groups (2 hours during meetings)

- Experts in watching and writing tenders

- Volunteers to translate our materials into English (~1 hour/week)

In return we are happy to provide reference for job applications!

 

4. It is still possible to join our small group English language courses (beginner with some prior knowledge/intermediate and advanced). Please let your friends and acquaintances know about it. Any nationality can apply. We’re happy to send information about our courses.

Rólunk

A wokingi Magyar Klub azzal a céllal jött létre, hogy egy jól működő magyar közösséget hozzon létre, összefogja az Angliában élő magyar családokat, és évente legalább 18 alkalommal lehetőséget biztosítson a szabad idő közös eltöltésére, szülők és gyermekek számára új barátságok megkötésére és a foglalkozások alatt a magyar nyelv használatának gyakorlására.

A Klub fontosnak tartja és elősegíti a magyar, mint származási nyelv fejlesztését, használatának tovább örökítését a fiatalabb generáció számára, illetve ezen keresztül magyar nemzetünk hagyományainak, kulturális örökségének ünneplését és ápolását. A Klub továbbá felvállalja a családok szakmai támogatását gyermekeik két– illetve többnyelvűvé nevelésében előadások és fórumok szervezésével.

A Magyar Klub a magyar családok által szervezett és róluk szól. Ez által önkéntesek üzemeltetik: gyermekekkel való foglalkozásban, családok segítségében, vendéglátási területen önkéntes alapon munkalehetőséget biztosít, amely angliai munkavállaláshoz referenciát szolgáltat.

Lépj kapcsolatba velünk.


 

About Us

The Hungarian Club in Woking was established with the aim of developing an active and well organised Hungarian Community for families with Hungarian background and connections. The Club commits itself to offer at least 18 occasions/sessions per year for the families to gather with the intention of maintaining and celebrating the Hungarian traditions and cultural heritage. The Club also provides support in bringing up bilingual and, in many cases, multilingual children through providing talks by experts and organising informal discussions throughout the academic years.

The Hungarian Club is about Hungarian families and is organised by the Hungarian parents, therefore the Club is in the position to offer various volunteering opportunities. These opportunities are open for those who seek work experience in working with children, in family support or in catering. This opportunity also open for those who are working towards their Duke of Edinburgh Award or other similar awards.

Contact us here.

 

This free website was made using Yola.

No HTML skills required. Build your website in minutes.

Go to www.yola.com and sign up today!

Make a free website with Yola